Egy barátomnál láttam először és azonnal beleszerettem. Természetesen nem kell ragaszkodnunk a pontos összetevőkhöz (ahogyan egyébként a többi receptnél sem). Gyakorlatilag mindent beleszórhatunk, ami a hűtőnkben található, de persze azért passzol a borhoz. Jól illenek bele a sajtok, paradicsom, bazsalikom, jégsaláta, madárbegy saláta, de szórhatunk rá diót, mogyorót, és akár mandulát is. A lényeg, hogy praktikus, mutatós, gyors, és nagyon-nagyon finom fogás.
Hozzávalók |
A megmosott almát vájjuk ki úgy, hogy nagyjából 1 cm vastag maradjon a fala! Dörzsöljük be a belsejét citromlével, hogy ne barnuljon be! A sajtokat kockázzuk fel, adjuk hozzá a rukkola salátát és a finomra vágott snidlinget, majd töltsük meg velük az almát! | |
Ízlés szerint keverjük ki a joghurtot sóval, borssal, szerecsendióval, valamint a fehérborral, végül pedig halmozzuk rá a sajtra! Lehűtve, hidegen tálaljuk, díszíthetjük koktélparadicsomokkal. |