Ezt az ételt viszonylag ritkán tudjuk elkészíteni, hiszen kell hozzá egy jóbarát, aki meglehetősen sokat tartózkodik vadnyulak közelében, no meg egy jó adag szerencse, és biztos kéz is. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ez a biztos kéz az elejtés után az én hónom alá csapja ezt a gyönyörű és finom húsú jószágot. Nemrégiben apósom hozott egyet, mivel saját bevallása szerint ő sosem enne ebből. Miután elkészítettem ezt a receptet, nem telt bele sok idő, hogy egy újabb vadnyúllal jelenjen meg, amiből természetesen – ugyanúgy, mint az első alkalommal – a száját nyalogatva, háromszor szedett.
Hozzávalók - 1 egész vadnyúl (de lőhetünk házira is…) - 2-3 nagyobb fej vöröshagyma - 5-6 gerezd fokhagyma - 1 palack Szent István Korona Juhfark fehérbor - 2-3 szál sárgarépa - 20-30 dkg gomba - 2-3 egész babérlevél - 10-12 szem borókabogyó - 10 dkg vaj - 10 dkg zsír - 1-2 kanál liszt - 3-4 szál újhagyma - só - frissen őrölt bors és koriandermag |
Amíg a bográcsban üvegesre pirítjuk a felkockázott vöröshagymát, addig vajban süssük körbe a feldarabolt nyulat! Az így megpirított nyulat berakjuk a bográcsba, a babérlevél és a frissen őrölt fűszerek társaságában, majd felöntjük fél palack borral és vízzel.Kényelembe helyezzük magunkat és a maradék fehérbor társaságában várjuk, hogy összefőjenek az ízek. Miután fedő alatt pároltuk 1 órát, hozzáadjuk a feldarabolt sárgarépát és a megmosott gombát. | |
Amikor a hús már megpuhult, térjünk vissza a serpenyőnkhöz, amiben a nyulat megpirítottuk! A serpenyőben maradt, ízekkel (törzsanyagokkal) teli vajba szórjunk néhány kanál lisztet és szeljünk bele két-három szál újhagymát! A lisztet pirítsuk pár percig, aztán az egészet vigyük a bográcshoz, merjünk rá pár kanál levet, hogy ne csomósodjon be, majd öntsük vissza a bográcsba! Még néhány percig forraljuk, aztán már tálalhatunk is. Tésztával tálaltam, de a rizs is jó köret lehet. |